| Civil szolgáltatásaink fejlődése |
1999-2003 NSZK
A civil szervezetek számára nyújtandó szakmai, támogató szolgáltatások szervezése már jogelődünk, a Társaddalmi Egyesület Szövetsége (TESZ) megalakulásától kezdve jelen volt szervezeti céljaink között. Amikor megalakult a Civil Szervezetek Fejér Megyei Szövetsége, mint a TESZ jogutódja, ennek szellemében kapcsolódott be abba szakmai munkába, melynek célja volt az egész országot lefedő, dekoncentrált civil szolgáltató hálózat kialakítása. Az előkészítő munka nyomán, együttműködve más megyék szervezeteivel és az akkori kormányzattal alakult meg 1999 decemberében a Fejér Megyei Nonprofit Szolgáltató Központ szövetségünk keretein belül.
2003-2009
A kormányzati civi politikához igazodva a következő kormányzat átalakította a megyei civil szolgáltatások támogatási rendszerét, formáját, stratégiáját. A fókuszban továbbra is a megyei szintű szolgáltatásszervezés maradt, de ehhez részben új partnereket és finanszírozási formát illetve feladatrendszert találtak. A korábbi szakmai munkánk elismeréseként az újjászervezett civil szolgáltató rendszer Fejér megyei szolgáltatásának biztosítására továbbra is Szövetségünket kérték fel. Az új struktúrában a korábbi nonprofit szolgáltató központ neve Fejér Megyei Civil Szolgáltató Központra, ismertebb nevén CISZOK-ra változott, s tevékenysége, szolgáltatási köre is jelentősen bővült.
2009-től
2009 újabb mérföldkőhöz érkezet a CISZOK program, megkezdőtött a szolgáltató központok arculatának egységesítése valamint a civil szolgáltatások növekedésalapú minőségbiztosítási rendszerének bevezetése. Ezzel egyidőben a CISZ mint szervezet és CISZOK mint a szervezetünk egy programjának a szétválasztása is megtörtént, s ez nemcsak az irodán belüli munkaszervezeés átalakításával hanem a fizikai térhasználat mátszervezésével is járt. Remélhetőleg a megújúló CISZOK előnyeit minden kliensünk és együttműködő partnerünk élvezni fogja.
CISZOK program keretén belül...
Évek óta rendszeresen tartunk továbbképzéseket a Fejér megyében és a Közép � Dunántúli Régióban működő civil szervezetek vezetőinek, tagjainak, önkénteseinek.
A CISZ nevéhez fűződik, többek között a �Korosztályi támogató háló� és a �Hogyan alakítsuk sajtókapcsolatainkat� képzés, valamint egy ECDL Start elnevezésű, térítésmentes számítógép kezelői tanfolyam. 2003 óta két képzéssorozat tartozik a profilunkhoz: egy képzés az ifjúsági szervezetek számára, valamint a �Civil társadalom, non-profit szervezetek� című 3 modulos, akkreditált képzés.
Számos nagysikerű konferenciát sikerült megvalósítani az elmúlt évek során az egyesületek, alapítványok részére. Néhány cím a jelentősebbek közül: Önkéntesség éve 2001., Civil Egészségnap, Szociálpolitikai Konferencia, Területfejlesztés és a civil szervezetek, A civil szervezetek és az információs társadalom kihívásai, valamint a legújabbak közül: a Civil Foglalkoztatási Műhely, NCA elektori választás, APEH konferencia.
A pályázatfigyelés a napi munkánk része, ez a civilek mozgatórugója. Az aktuális pályázati felhívásokról levélben, hírlevélben, e-mailben, Internetes honlapon, illetve személyesen tájékoztatjuk a civil szervezeteket és az érdeklődőket. Különös hangsúlyt fektetünk a civil szervezetek NCA-val és más országos, valamint helyi érdekeltségű pályázati forrásokkal kapcsolatos, minél szélesebb körű, gyors tájékoztatására.
Információforrásként szolgál a �Civil a Pályán� című regionális újság, amelyben tájékoztatjuk a civil szervezeteket az aktuális hírekről, a pályázati lehetőségekről, a programokról. A kéthavonta megjelenő civil hírlap mellett, természetesen a helyi napilapok és az elektronikus sajtó is hírt ad a CISZ életéről, de rendszeres frissítéssel olvashatnak még a CISZ mindennapjairól Interneten is - saját honlapunkon: www.cisz.hu
Kistérségi Hétvége címmel 2003 óta szervezünk programokat a civil-önkormányzati együttműködés javítására, amelynek fő célkitűzése, hogy a kistérségben működő önkormányzatok és a településeken működő civil szervezetek a helyi feladatokra a megoldást, és az aktuális kérdésekre a választ közösen találják meg.
A proHáló programot szintén 2003-ban 18 hazai non-profit szervezet kezdeményezte. Szövetségünket alapító tagként jegyzik. A jelenleg 19 tag mindegyike megyei szinten működő non-profit szervezet, melyek az alaptevékenységek mellett információt szolgáltató és tanácsadó funkciókat is ellátnak.
Folyamatosan bővülő Civil Könyvtárunk több száz kötetet tartalmazó non-profit, szakértői adatbázissal, megyei címtárral, valamint összegyűjtött, aktuális és archív országos civil hírlevelekkel áll minden érdeklődő rendelkezésére a CISZ Internetes klubjában.
|